Médialejátszó
Felhasználói menü
Szavazás
Népszerű cikkek
- I. Jazzy Groove Party... - fotókkal!!!
- Az első Jazzkovács mix - frissítve!
- Smooth jazz mix!
- Soulful & Sexy 1
- Igényes szórakozóhely harmincasoknak?
- Soulful & Sexy 2
- Jojo Effect - Ordinary Madness (2009)
- Montreux Jazz Fesztivál - Quincy Jones
- Kis Rákfogó Együttes
- The Rippingtons feat. Russ Freeman - Life In The Tropics (2000)
| VA - Hit The Rhodes, Jack (2005) |
| 2008. szeptember 15. hétfő, 22:42 | |||||
 "Egy lemez, amely a hetvenes évek legszexisebb billentyűs hangszere, a Fender Rhodes előtt tiszteleg - hát ezt nem szabad itt hagyni!" - erre gondoltam, amikor Münchenben leemeltem a polcról a CD-t. Mindig is imádtam a Rhodes hangzást, ráadásul az idén két jazz fesztiválon is jártam, és mindkettőn szerepelt eme remek hangszer valakinél. Nem emulált hangzású szintetizátor, hanem a "good ole' Fender Rhodes. Aki már hallotta, örökre a rabja marad, aki nem, az most zúg majd bele. Az már csak hab a tortán, hogy a lemez "nagggyon" funky, és olyan előadókat is találtam rajta, akikről eddig nem is hallottam! Bár, ha az előadók neveit nézzük, akkor ezt az albumot akár a jazz kategóriába is tehettem volna, de a helyzet az, hogy nálam Fender Rhodes = Funky!)Mindjárt végigszaladunk a tracklistán, de úgy illik, hogy először csodálatunk tárgyáról is beszéljünk egy kicsit... De csak egy kicsit, mert a történet önmagában is megérne egy cikket. Talán majd egyszer... Legyen elég annyi, hogy Harold Burroughs Rhodes 1910-ben született, és zenetanításból kereste kenyerét. Olyan sikeres lett, hogy húszas éveire komoly hálózattal büszkélkedhetett, ez volt a Harold Rhodes School Of Popular Piano. Elmélete az volt, hogy aki zenét tanul, az ismerje meg a hangszert (az ő esetében a zongorát) egészen közelről, márpedig erre nincs jobb módszer, mint megépíteni a hangszert. Ugorjunk egy kicsit az időben.  Harold a II. Világháborút a hadseregben élte meg, és egy átsorolás miatt éppen nem akadt dolga, ezért megkérték, hogy segítsen a sebesült katonák felépülésében, a zenével. Igen ám, de a sebesültek feküdtek! Harold számára mi sem volt természetesbb, mint fekvő zongorát építeni. A B-17-es bombázók egyes alkatrészei épp megfelelőek voltak, a végeredmény pedig egy két és fél oktávos, táskányi méretű mini hangszer - és világsiker lett (Harold még kitüntetést is kapott a rehabilitáció terén elért eredményeiért). A háború után alakul meg a Rhodes Piano Corporation, és itt és most nem részletezendő vargabetűket követően 1965-ben mutatkozik be "A" Fender Rhodes Electric Piano. Az üzlet beindul, de Harold nem áll le: újra és újra átgondolja modelljét, és az évek során egyre tökéletesíti - mintha egy szoftver lenne, melyet rendszeresen frissítenek. A Fender Rhodes modelljeinek hangja sokakat megihlet, és - főleg számunkra - a hetvenes évek jellegzetes hangjává válik. Sőt, nem csak nekünk, de másoknak is, és pont ezt bizonyítja a Hit The Rhodes, Jack. Mivel minden dalról akad információ, így talán még jobban sikerül kedvet csinálni a lemezhez.  Az album a 'Hit The Road Jack' témával indul, természetesen Fender Rhodes-on megszólaltatva. A második dal Hampton Hawes és a 'Web'. Hampton az ötvenes évek elismert jazz zongoristája volt, a bop egyéni előadója. 1958-ban heroin birtoklása miatt letartóztatják, öt évet ül, míg végül Kennedy elnöktől kap kegyelmet. Eztuán triójával járja az országot, és már Fender Rhodes-on játszik. A Web az 1974-es Northern Windows című albumán jelent meg eredetiben.David Axelrod 'Mucho Chupar' című dalában David csak az arranger, a Fender Rhodes-ot Mr. George Duke kezeli. Axelrod olyan művészekkel dolgozott a hatvanas- hetvenes években, mint pl. Lou Rawls, de szerencsére maradt ideje saját lemezre is. 1974-ben jelent meg a Heavy Axe, melyen megtaláljuk a Mucho Chupar-t is. Ha valaki azt gondolná, hogy a latin zenébe nem illik egy ennyire funky hangszer...nos az téved. Jó példa erre Joáo Donato Nada 'Das Águas' című dala, amely az 1973-as Quem É Quem albumon szerepel. A művész évtiztednyi amerikai tartózkodás után tér vissza hazájába Brazíliába, és mivel az Államokban már hallotta mire képes a hangszer (magától Marcos Valle-től), be is építi muzsikájába. Cedar Walton - kell-e magyaráznom e nevet? Talán akad, akinek igen. Legendás jazz zongorista, aki játszott Art Farmer és Benny Golson jazztet-jében, a hatvanas évek elején pedig Art Blakey-vel és Wayne Shorter-rel is muzsikált. A hetvenes években - ahogy sok más jazz zenészt, ez kiderül alant - őt is elkapta a funky láz. Olyannyira, hogy a War klasszikusát a Low Rider-t saját szája ízének megfelelően dolgozta át. Említsük meg Eddie Harris remek szaxofon szólóját is, és ne felejstük a száraz tényeket sem: a dal eredetileg Walton 1976-os Beyond Mobious című lemezén jelent meg. A következő gyöngyszem Ramsey Lewis munkája. 1956-ban alapította meg trióját, melyben a basszgitáros Eldee Young-gal és a dobos Red Holt-tal játszott együtt. Az 1965-ös "In The Crowd című album tette igazán népszerűvé a zongoristát, aki egy évvel később lecserélte társait a trióban. A Basszust innentől kezdve Cleveland Eaton pengette, a dobokhoz pedig egy bizonyos Maurice White került (igen, AZ a Maurice White!). A Hit The Rhodes Jack válogatáson az 1974-es, az Earth, Wind & Fire-rel közös Sun Goddess-ről a Jungle Strut szólal meg. Roy Ayers Aragon című dala ugyan mindössze 2:51 hosszú, de így is tökéletes. A vibrafonos művész egyébként ebben a dalban nem muzsikál, "csak" a hangszerelést vállalta magára, a Fender Rhodes-t itt Harry Whitaker szólaltatja meg, méghozzá az 1973-as Coffy című filmzene albumról.  A North, East, South, West című dal előadójűról a Kool & the Gang-ről sokmindent itt nem érdemes elmondani. Őket szinte mindenki ismeri, igaz inkább pályafutásuk második részének nagy slágerei (Celebration, Get Down On It, Fresh, stb.) miatt, ám azt a korszakot megelőzte az ős-funyk, és még a jazz is. Az 1972-es Good Times című lemezükön szerepel ez a dal, bizonyítva, hogy Ricky West Fender Rhodes játéka mellett a sikerhez elég a ritmus szekció is.Amikor valaki mellékszereplőből, egyszerű zenekari tagból vezetővé válik, új lehetőseégek nyílnak meg előtte. Így volt ezzel Lonnie Liston Smith is, aki a hatvanas években többek között Gato Barbieri és Miles Davis mellett is zenélt, ám 1973-ban megalapította a Lonnie Liston Smith & The Cosmic Echoes nevű zenekarát, és itt végre a saját stílusában alkothatott. A válogatáson szereplő Get Down Everybody jól mutatha, hogy az alkotó, művészi elme hogyan képes a soul, a funk és a jazz elemeit egyetlen dalba belesűríteni. Ha létezne olyan, hogy "a hetvenes évek chill-out-ja", akkor a Valdez In The Country minden bizonnyal ennek a stílusnak lenne mintapéldánya. Az egyébként énekhangjáról ismert és népszerű soul művész Donny Hathaway (ő volt a "The Ghetto" című klasszikus szerzője is, és Roberta Flack-kel közösen Grammy-díjas ia) ebben a dalban nem énekel. Az 1973-as Extension Of A Man című lemez remek darabja a Valdez..., melyben Donny játszika Rhodes-on, az ütősöket pedig az a Ralph MacDonald üti, akit későgg a Szombat Esti Láz filmzene albumán láthattunk viszont a Calypso Breakdown című dalával. Az azonban már 1977-ben volt... Minden dalt szeretek ezen a válogatáson, de ha mégis ki kellene választanom egy igazi kedvencet, akkot Latimore Sweet Vibrations című dalát említeném. Nem csak azért, mert vokál is van benne, hanem azért, mert az első taktustól kezdve magával ragad - és mivel nem találtam meg a YouTube-on, hát magam tettem fel. A dal eredetileg a gyűjtők között is rendkívüli ritkaságnak számító 1976-os It Ain't Where You Been... című albumon található, de szerencsére Best Of válogatására is felkerült - ez utóbbi pedig kapható. Ha pedig valaki azt hinné, hogy a művész azóta üldögél a babérjain, nos az téved, ugyanis Benny Latimore játszik például Joss Stone 2003-as lemezén is. Dr. Lonnie Smith daláról először azt hittem, hogy véletlenül került fel a Fender Rhodes-nak emléket állító lemezre, mert az eleje nagyon kellemes szaxofonnal indul, és jó darabig nem is hallani benne az említett billentyűs hangszert. Pedig benne van, csak meg kell várni a kiállást, ahol a szaxofon megy, és a dalt immár a Rhodes segítségével építik fel újra. A Sizzle Stick 1976-ban jelent meg a Keep On Lovin' című albumon, és Smith-t olyan zenészek segítik itt, mint a szaxofonos Joe Levano, és a trombitás Randy Brecker. Hallott már valaki Stanley Cowell-ről? Nos, be kell vallanom őszintén, én soha eddig. Pedig már 4 évesen zongorázni tanult, a michigani egyetem elvégzése után pedg New York-ba költözött. Játszott Marion Brown, Max Roach és Bobby Hutcherson mellett, és bár jazz zongorista volt, a hetvenes években több funky projektben is feltűnt. Az 1978-as, egyébként ritkaságnak számító Talkin' 'Bout Love című lemezén található a The Stoker, melyben Cowell játszik Rhodes-on, míg Charles B. Fowlkes énekel.  Nos, ha az előző művészt be kellett mutatni, akkor a következőt már egyáltalán nem! Mert Dizzie Gillespie nevét azért mindenki ismeri, és az is közismert róla, hogy a bebop-ban és az afro-kubai jazz-ben (is) komoly hatást fejtett ki. Azért emelem ki a kubai vonulatot, mert Gillespie a hatvanas években együtt játszott azzal a Lalop Schifrin-nel, aki ezen az 1977-es lemezén újra közreműködik, ám a Free Ride sokkal inkább funky, mint bebop... Ezen az albumon szerepel a The Last Stroke Of Midnight, melyben a zenészek névsora pazar: Dizzy mellett Sonny Burke (több Frank Sinatra album hangszerelője), Lalo Schifrin, Wilton Felder (a Crusaders-ből), és Paulinho Da Costa, sőt a szaxofont az az Ernie Watts fújta. A dal olyan remek kis loop-pal indul, hogy az embernek kedve támadna azonnal samplingelni...És jönnek a nagy nevek egymás után: a következő dalt Szabó Gábor, pontosabban Gabor Szabo adja elő - őt már csak így ismeri a világ. (Emlékszem, hogy amikor Al Jarreau-val készítettem interjút, a művész külön kitért arra, hogy Szabó milyen hatással volt rá, és hogy ő mennyi tanult tőle...) Az 1975-ös Macho című lemezének producere s billentyűs Bob James volt, a funky basszusról Louis Johnson (a Brothers Johnson egyik "fele") gondoskodott, a szaxofont Tom Scott fújta, a dobos a ma már a Fourplay-ben muzsikáló Harvey Mason ütötte, az ütősök pedig megint a már korábban emlegetett Ralph MacDonald kezét dicsérik - szó szerint. A dal címe: Ziggidy Zag. Aki eddig el tudta olvasni a cikket annak gratulálok, és van egy jó hírem: már nem tart soká, ugyanis az utolsó két dal következik, a sztárparádé itt is garantált. Eddie Henderson, akire Miles Davis volt komoly hatással, 1978-as Mahal című lemezén elővette Herbie Hancock Butterfly című dalát, és az uptempo verzióhoz magát Hancock-ot kérdte fel közreműködőnek, ami érthető, hiszen Henderson trombitás volt. A zenészek között megemlítendő az a Paul Jackson, aki több montreux-i videómban is szerepel. A rutinos Jazzy hallgatóknak már nem kell bemutatni Patrice Rushen-t, de biztos akad a látogatók között olyan, aki még nincs teljesen képben, meg aztán ismétlés a tudás anyja. Szóval Patrice Rushen legismertebb dalát a fiatalok a Sötét Zsaruk című film betétdalából ismerhetik, ugyanis a Men In Black ennek a dalnak egy átirata. Az idősebbek már azt is tudják, hogy az eredeti címe Forget Me Nots, és például Randy Crawford is énekli a kilencvenes években. Ha ez sem elég, akkor elárulom, hogy legutóbb George Benson és Al Jarreau közös lemezén a Givin' It Up-on is játszik, sőt ott volt Montreux-ben Quincy Jones születésnapi koncertjén. Az örökifjú Patrice már a hetvenes években is aktív volt oly annyira, hogy a Prestige kiadónál három lemeze is megjelent. Az 1975-ös Shout It Out tartalmazza azt a The Hump-ot, amelynek hosszú verziója itt meghallgatható. És tudjátok ki gitározik a dalban: maga Al McKay! Hú, szép kis dallista! Cím: Hit The Rhodes, Jack Előadó: Válogatás Kiadó: Brown Sugar/ZYX Kiadás éve: 2005 Katalógusszám: BSR 1007-2 Tracklista: 1. Intro - Hit The Road Jack 2. Hampton Hawes: Web - YouTube link!!! 3. David Axelrod feat. George Duke: Mucho Chupar 4. Joao Donato: Nana Das Águas 5. Cedar Walton: Low Rider 6. Ramsey Lewis: Jungle Strut 7. Roy Ayers feat. Harry Whitaker: Aragon 8. Kool & the Gang: North, East, South, West - YouTube link!!! 9. Lonnie Liston Smith: Get Down Everybody 10. Donny Hathaway: Valdez In The Country 11. Latimore: Sweet Vibrations - YouTube link!!! 12. Dr. Lonnie Smith: Sizzle Stick 13. Stanely Cowell: The Stoker 14. Dizzy Gillespie feat. Sonny Burke: The Last Stroke Of Midnight 15. Gabor Szabo feat. Bob James: Ziggidy Zag 16. Eddie Henderson feat. Herbie Hancock: Butterfly 17. Patrice Rushen: The Hump Facebook-ra vele!
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!
3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |