| Earth, Wind and Fire - Faces (1980) |
| 2008. november 22. szombat, 16:15 | |||||
Ebben a szekcióban sok Earth, Wind & Fire lemez elférne, sőt akadhatnak az olvasók között olyanok, akik másról beszéltek volna először, de én mégis a hazánkban kicsit kevésbé ismert, de szerintem a zenekar életében jelentős Faces-ről írnék először. Persze jönnek majd más lemezek is, de először ez.Arcok. A lemez magyarországi megítélését Fekete Tamás barátom (a Soul Session című műsorunk társszerkesztője) története tökéletesen megvilágítja: ő határozottan emlékszik, hogy ezt a CD-t a kilencvenes évek közepén nagyjából 500 forintnak megfelelő összegért vette egy benzinkútnál, ahol ez a gyöngyszem talán egy Best Of 80s és egy Romantic Melodies válogatás között bújt meg... Én is jártam már így, pl. a Double Exposure kapcsán, és ilyenkor egyik szemem sír, a másik nevet: én ugyan olcsón jutottam hozzá, de a hazai zenei kultúra továbbra is szegényes marad... "Disco Sucks" - szólt a mondás már 1979-ben olyannyira, hogy a chicagói Comiskey Parkban Steve Dahl rádiós műsorvezető felhívására július 12-én ezrek jelentek meg, hozták el megunt diszkó lemezeiket, és vetették tűzre. Az esemény - vagy valami hasonló - már borítékolható volt, mert eddigre minden elöntött a diszkó, a csapból is ez folyt. Voltak a korszaknak tiszavirág életű formációi is, de azok, akik a rokon műfajokban (soul, funk, rnb) mozogtak szintén kivették részüket a világszenzációból. Miért írom mindezt? Mert az esemény után nagyjából egy évvel jelent meg ez a lemez, így érdemes azon is elgondolkodni, hogy az EW&F tagjai milyen reményekkel nézték a példányszámok alakulását miközben robbantott a Devo, a The Police, és a többi új hullámos banda... A zenekar "csak" tette a dolgát, hiszen újabb minőségi albumot tettek le az asztalra, és ezt nem csak a zenére értem. Az EW&F mindig is "szociálisan érzékeny" volt, íme a nyitódal, a Let Me Talk első sorai: "Fifty million voices mumbling from the street Talking about the 80s and who it will mistreat Now, Joseph Worken Hardy, checkin out the jive Glancing at his pocketbook, inflation is alive" Ha szabad ezt mondanom, akkor ezzel a dallal "belecsaptak a lecsóba" hiszen mind a zene, mind a szöveg igen erős, szinte sokkolja azt, aki könnyen rágógumi zenére számít, mert ez nem kőkemény rock, hanem "csak" kőkemény funky. A második dal enged a szorításból, így a Turn Into Something Good alatt lazíthatunk. A harmadik dal a Pride, a zenekar méltán lehet rá büszke, akárcsak szinte bármelyik lírai dalára ugyanis a negyedik is ilyen: a You egy 5 perces mestermű, kifinomult dallamvezetéssel, akár mini szimfóniának is titulálhatnánk, akárcsak a nyolcadik dal a You Went Away (melyben vendégként Steve Lukather gitározik). A Back On The Road Maurice White és Philip Bailey szerzeménye, és az első 11 másodpercben azt is hihetnénk, hogy rock dal jön, de aztán a "zúzós" gitár abbahagyja, és jön a kellemes funky. Az And The Love Goes is hamisítatlan soul-funk, amely a maga idejében még baseball meccsek közvetítésekor is felcsendült, mint szignál. A lemezen minden dal mestermunka, de külön felhívom a figyelmet az utolsó, egyébként címadó Faces-re. 8 perces eposz ez, amely felemel, a magasba röpít, majd a végén szép kíméletesen enged el. Igazi fúziós gyöngyszem, amely olyan sokféle, mint a lemezt hallgató arcok... A Faces méltatlanul elfeledett album, egyike a zenekar legjobbjainak, minden gyűjtő polcán ott a helye - és ezt nem véletlenül mondtam, ugyanis valami érthetetlen okból kifolyólag a Faces az egyetlen EWF album, amely nem kapható az iTunes-on... Mivel az Earth, Wind & Fire-ról sokan tudnak sokat (vagy inkább keveset?), ezért álljon itt a csapat felsorolása: Maurice White - ének, dobok, kalimba Verdine White - basszusgitár Larry Dunn - zongora, billentyűs hangszerek Philip Bailey - vokál, konga, percussion Johnny Graham - gitár Andrew Woolfolk - tenor szaxofon Ralph Johnson - ütősök Előadó: Earth Wind & Fire Cím: Faces Kiadás éve: 1980 Kiadó: Columbia/Sony CD Katalógusszám: COL 474679 2 Tracklista: 1. Let Me Talk - YouTube link!!! 2. Turn Into Something Good - YouTube link!!! 3. Pride 4. You 5. Sparkle 6. Back On The Road 7. Song In My Heart 8. You Went Away 9. And The Love Goes On 10. Sailaway 11. Take It To The Sky 12. Win Or Lose 13. Share Your Love 14. In Time 15. Faces Facebook-ra vele!
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!
3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |