Quincy Jones - The Dude (1981)
Olvasóink értékelése: / 3
ElégtelenKitűnő 
2008. augusztus 08. péntek, 23:27
Quincy Jones - The DudeA mega producer, aki annak idején fillérekért hangszerelt a legnagyobb jazz sztároknak, a nyolcvanas években több pop, de legalábbis popos lemez elkészítésében vett részt. Ez a lemez sem swing, hanem soul, funk, no meg minden, amit még hozzá lehet tenni. Amikor az ember azt látja a lemezborítón, hogy Quincy Jones, nagyjából sejtheti, hogy ott azért akad majd még egy-két (tucat) név (lásd pl. a Q's Jook Joint-ról szóló cikket).
Miközben ezer teendője mellett már megvolt a Qwest lemezkiadó, Jones-t szerződése még egy lemez erejéig az AcM-hez kötötte - ő pedig egy klasszikust adott nekik, és persze nekünk is, arról nem is beszélve, hogy egy eddig ismeretlen énekesből csinált sztárt.
Mivel Quincy bácsi mindig magasra teszi a lécet, most sem csalódunk, pedig még "csak" 1981-et írunk...

Az első dal az Ai No Corrida, melyről a tájékozatlanok úgy gondolják, hogy eredeti Quincy dal, pedig ezt koránt sincs így. Egy évvel korábban, vagyis 1980-ban már megjelent a szerző Chas Jankel -nevét viselő - lemezén, ám nem lett nagy sláger. A dolog tanulsága, hogy nem elég egy dalt megírni, azt elő is kell adni (persze a komponálás sem fizet rosszul...)
Lássuk, hogy Quincy lemezén kik szolgáltatják a zenét ehhez a remek muzsikához. Steve Lukather gitározik, a Brothers Johnson-ból Louis a basszust pengeti, míg John a doboknál ül, az ütősöket Paulinho Da Costa űzi, az elektromos zongorán Herbie Hancock játszik, továbbá billentyűzik még David Wolinski (ő írta az Ain't Nobody című Rufus & Chaka Khan című klasszikust), tapsolnak ("hand claps") a Brothers Johnson és Greg Phillinganes, a vokalisták között pedig ott halljuk Patti Austint is. Szólót Steve Lukather, és a szaxofonos Ernie Watts játszik. Azért ez elég komoly, nem?

Ám máris jön a folytatás, a The Dude. A szerzők: Quincy Jones, Rod Temperton (ő írta a 'Thriller'-t is!) és Patti Austin. A meglehetősen szlenges szöveg az utca királyáról szól (a dude jelentése csávó, fószer, fickó, stb.), akivel nem érdemes ujjat húzni. Nála zizeg a szozsó, ő fújja a passzát szelet, ő rajzolja az inflációs görbét... Na de kik fújják-játsszák a dalt? James Ingram énekel, ott van szinte mindenki, aki az előző dalban is szerepelt, ám a vokalisták névsor az igazán impozáns: Quincy Jones, Michael Jackson, Patti Austin, James Ingram. No comment. Ja, még csak annyit, hogy a szaxit megint Ernie Watts fújja, a szintetizátor szólót pedig egy bizonyos Stevie Wonder nevű fickó prezentálja. Mintha már hallottunk volna róla, nem?

James IngramIdeje érzelmesebb húrokat pengetni, hiszen az első két dal elég lendületes lett. Jön a Just Once, melyhez nekem személyes élményem kapcsolódik. Azért maradt meg bennem ez a dal, mert a legeslegelső film, amit videón megkaptam 1985-ben a Last American Virgin volt, és a nótát ebben hallottam először. (Egyébként a film zenealbuma kiváló volt, Quincy mellett szerepelt ott a Devo, a Police, és a The Cars is...) Szóval hallottam ezt a dalt, és egyből megtetszett. Tökéletes harmóniák, tartalmas szöveg, remek énekhang. Sokáig nem tudtam ki adja elő, aztán egyszer úton München felé (a szokásos lemezadagért) az osztrák Ö3-on hallottam. Na, ott csíptem el az előadó nevét, és Münchenből hazafelé jövet már ez a lemez is a táskámban figyelt. A háttérben ugyanazok, akik általában, az énekes James Ingram - ez, és a lemezen később következő One Hundred Ways tette őt ismertté. Szerintem ez az egyik legszebb szerelmes dal, bár sokszor meghallgatva furcsa érzésem támad. Mintha hasonlítana a Nothing's Gonna Change My Love For You című George Benson dalra... Ez persze nem azért van, mert a szerzők (Gerry Goffin és Michael Masser) "nyúltak volna", hanem azért, mert mindkét dal a nyolcvanas évek elején született, márpedig akkor is voltak zenei trendek, hangzásbéli hasonlóságok. Ettől függetlenül a Quincy dalt imádom.

Aki rendszeresen hallgatja a Jazzy-t, ismeri a Betcha Wouldn't Hurt Me-t. Persze feldolgozásban játszuk, de az eredeti szintén ezen a lemezen szerepel. Szerzője Stevie Wonder, Patti Austin énekel, és a dalban Stevie aktívan közreműködik.

A Somethin' Special egy kifejezetten igényes pop dal, több szót nem is igen érdemes vesztegetni rá, ám a Razzamatazz tempósabb, és (már) megint sztárparádé: a szerző Rod Temperton, aztán ott van Patti Austin, Steve Lukather, Herbie Hancock, David Wolinski (ő a funky klasszikus Ain't Nobody című Rufus & Chaka Khan dal szerzője), Greg Phillinganes... És bár ez is pop dal, de mégis érezhető belőle a profik közreműködése. Arról nem is beszélve, hogy sokat megadtam volna, ha a felvételkor ott lehettem volna...

Említésre érdemes még a lemezen a Velas, melyen Toots Thielmans harmonikázott, ez a felvétel már a jövőt vetítette előre: Thielmans a saját részét hazájában Belgiumban játszotta fel, pedig hol voltunk még ekkor a digitális korszaktól.

A lemezt egy tempós diszkónóta a Turn On The Action zárja, itt it teljes a sztárgárda, a színvonal cseppet sem esik, sőt, ha ennek vége, az Ai No Corrida-val lehet kezdeni elölről...

Előadó: Quincy Jones
Cím: The Dude
Kiadó: A& M Records
Kiadás éve: 1981
Katalógusszám: 393 721-2

Tracklista:
1. Ai No Corrida - YouTube link!!!
2. The Dude - YouTube Link!!!
3. Just Once - YouTube link!!!
4. Betcha Wouldn't Hurt Me
5. Somethin' Special
6. Razzamatazz
7. One Hundred Ways
8. Velas - YouTube link!!!
9. Turn On The Action

Facebook-ra vele!
Hozzászólások
RSS
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."