K: Láttam önt a nézőtéren, és egyből az jutott eszembe, hogy vajon azért jött ki, hogy megnézze kollégája Marcus Johnson koncertjét. Megnézte?
V: Igazából nem. Tudja, csak két napja érkeztem, és azt szerettem volna, ha tiszta a fejem, és eleget pihenhetek a fellépés előtt. Tegnap azonban itt voltam, és minden koncertet láttam.
K: Mondhatjuk azt, hogy egy művésznek „tisztán” kell a színpadra lépnie? Hogy egy másik művész fellépése esetleg befolyásolhatja?
V: Igen, én nem feltétlenül szeretném látni, hogy mi zajlik előttem a színpadon. Azt persze jó tudni, hogy a közönség milyen hangulatban van, és itt Münchenben azt láttam, hogy a hangulat kifejezetten jó, úgyhogy jó lesz a buli. Többre nincs is szükségem.
K: Brian Simpson sikeres smooth jazz művész, aki azonban olykor nagy nevek mellett is dolgozik. Itt Dave Koz-zal játszik, de láttam már Wayman Tisdale mellett is. Mondana még néhány nevet, hogy a magyar közönség is jobban képben legyen?
V: Viccesen hangzik, de amikor legutoljára itt jártam, az 1995-ben volt, és akkor Janet Jackson mögött muzsikáltam. Jártunk Berlinben, Frankfurtban, sok európai városban... de én Budapestre még nem jutottam el, viszont mindenképpen szeretnék menni.
K: Dolgozunk rajta... Tehát önnek nem esett nehezére session muzsikusként dolgozni?
V: Amikor a nyolcvanas évek közepén Los Angelesbe költöztem, akkor kezdtem építeni a karrieremet, és bár jazz zongoristának tanultam, szerettem volna mást is kipróbálni, ezért sok r 'n' b-t játszottam. Ez nagyon kényelmes megélhetési lehetőség, hiszen a fél világot be is utazhattam. Aztán 1990-ben elkezdtem dolgozni George Duke-kal és Stanley Clarke-kal, ami – mondanom sem kell – egészen más stílusú munka, és itt volt alkalmam megismerni rengeteg jazz muzsikust, a kapcsolat következtében magam is felértékelődtem, hiszen gyakran mondták: „Ó, ha ez a fickó George Duke-kal játszott, akkor csak jó lehet!” Úgyhogy ez a kapcsolat sokat lendített a jazz karrieremen, az első szólólemezem pedig 1995-ben jelent meg (épp Janet Jacksonnal koncerteztem). Ami pedig érdekes, hogy ma este játszom majd egy Janet Jackson dalt, úgyhogy ez nincs is annyira messze a smooth jazz-től. Az r'n'b és a smooth jazz nagyon közel vannak egymáshoz, tulajdonképpen az egész alapja az rnb, amelyre a hangszerek hozzák a jazzt.
K: A múltkor a Grammy-díj honlapját böngészve döbbentem rá, hogy a smooth jazz nem is létezik! A Fourplay 'Fortune Teller' című dalát jelölték ugyanis Grammy-re, de „csak” a Best Instrumental Pop Hit kategóriában. Mi a véleménye erről?
V: Ez tulajdonképpen egy vicces meghatározás. Fogalmam sincs, hogy ki és mikor találta ki, de a ez a stílus már jóval korábban létezett, mondjuk mióta George Benson lemezeket készít, de a hetvenes évek óta mindenképpen. De ott van például Earl Klugh munkássága is... a lényeg az, hogy ezt akkoriban contemporary, vagyis kortárs jazz-nek hívták, aztán egyszer csak átnevezték. Sokan a világon egyébként nem is tudják ezt, de nálunk Amerikában ezzel mindenki tisztában van. Vannak smooth jazz rádióink szinte minden városban, és a stílus nagyon népszerű.
K: Kérem meséljen egy kicsit, hogy hogyan kezdődött a pályája. Úgy értem, mit hallgatott otthon, mikor döntött a zongora mellett?
V: Szerencsémre olyan családba születtem, ahol mindenki szerette a zenét – különösen a jazz-t, tehát édesanyám és édesapám is. Ők hallgatták Joe Pass, Oscar Peterson és mások tradicionális jazz lemezeit, én pedig beleszerettem ebbe. Már viszonylag fiatalon, 14-15 évesen rengeteg Oscar Petersont hallgattam – persze nem tudtam úgy játszani, de lelkesen hallgattam őt és közben megpróbáltam memorizálni a szólóit. A lemezek mellett volt kazettás magnó is, azon meg egy általam nem ismert zenekar dalai – mint később kiderült Booker T & the MG's, ami ugyan a hatvanas évek zenéje, de abszolút belefér a smooth jazz-be. Ez a stílus sok mindent ötvöz, olykor még latin elemeket is, ezért is nehéz jó nevet találni. A jazz – mint minden művészeti ág – folyamatosan fejlődik, nekem is van olyan dalom, amit Booker T ihletett, de van teljesen más is. Mostanság egy bossa nova albumon dolgozom, ez megint más. Nálam csak jó és rossz zene létezik, magamat pedig egyszerűen jazz zenésznek tartom, nem „smooth jazz-es” vagyok, hanem alapvetően egy jazz zongorista.
K: A közönség tavalyi bregenz-i, illetve idei müncheni összetételét vizsgálva azt láttam, hogy fiatalok, idősebbek, nők és férfiak – sőt külföldiek, nem csak németek voltak itt. Mintha sokan csak most fedezték volna/fedeznék fel a smooth jazz-t. Mi a véleménye?
V: Én nagyon remélem, hogy így van. Sok benyomásom nincs, mert csak a péntek esti koncerteket láttam, de – őszintén szólva – nem idegen nekem Európa és a közönsége, mert már többször játszottam Montreux-ben George Duke-kal és művészként kezeltek. Azt kell mondanom, hogy miközben Amerikában a „zenész” önmagában nem sokat jelent, de valahányszor Európába jöttem, azt éreztem, hogy különlegesen kezelnek, a közönség ezt respektálja, ezért is várom nagyon, hogy ma este játszhassak.
K: Mi a helyzet a korábban említett bossa nova anyaggal? Van rá ideje, vagy leköti a turnézás?
V: Rengeteget utaztam, meg utazom is, ez nem nagy dolog, ha megnézi a weblapomat láthatja, hogy „ez a fickó tényleg nem pihen”. De ez nem is baj, hiszen ebből élek. Idén például már másodszor járok Európában, először Londonban léptem fel májusban, most meg itt Münchenben. Októberben megyek Tokióba Dave Koz-zal és Jonathan Butler-rel, szóval ez tényleg sok utazás, de az Államokban is dolgozom, innen például egy kaliforniai jazz fesztiválra megyek. Eközben kezdtem el dolgozni az új lemezen – tudom, hogy a legutóbbi eléggé régen, 2007-ben jelent meg, ráadásul mindenki kérdezi, hogy mikor jön a következő. Erre egyébként jövő tavasszal számíthat. Amúgy egyszerre két projekten is dolgozom, az egyik smooth jazz, a másik a már említett bossa nova. Ez utóbbi most jobban izgat, épp azelőtt kezdtem foglalkozni vele, hogy ide jöttem volna. Az jó jel, hogy az ötletek gyorsan jönnek, mert már 20 éve hallgatok bossa novát, de még sosem játszottam. Egyelőre azt sem tudom mi lesz ezzel – lehet, hogy csak magamnak csinálom -, de mindenesetre nagyon élvezem, és az az érzésem, hogy ebből valami jó fog kisülni.

Facebook-ra vele!