Egy dal története - Sunny
Olvasóink értékelése: / 0
ElégtelenKitűnő 
Hírek - Érdekességek
Írta: Jazzkovács   
2008. augusztus 13. szerda, 21:14
Valóban így van, mert a szerző Bobby Hebb ezt már egy "kicsit" korábban előadta, egészen pontosan 1966-ban, pont tíz évvel a Boney M-féle verzió előtt. A BMI (amerikai szerzői jogvédő egyesület) ezt a dalt a XX. század Top 100-as dallistáján a 25. helyen szerepelteti.
Érdekes a dal szövege is, de ahhoz, hogy megértsük, tudnunk kell, hogy Hebb milyen körülmények hatására írta ezt a dalt.

Szomorú az apropó, mert kettős tragédia eredménye lett a "fénybe vágyó" dal. 1963 november 22-én John F. Kennedy merénylet áldozata lett, és ez nagyon megviselte Hebb-et, mert az elnök hívei közé tartozott. "A baj nem jár egyedül" - szokták mondani, és ez itt is igaz: nagyjából Kennedy elnök halálakor Hebb bátyja Harold egy kocsmai késelés áldozata lett Nashville-ben. Nos, a források nagy része megegyezik abban, hogy ezek az események ihlették a Sunny-t. (Mások egyszerűen azt mondják, a dalt Istenhez írta).
Szerintem ez már önmagában érdekes, de az talán rátesz még egy lapáttal, hogy az első Sunny lemez NEM Bobby Hebb nevéhez fűződik. Egy japán énekes, bizonyos Mieko Hirota adta ki 1965-ben, és a dal Japánban népszerű is lett. Amerikában sem Hebb volt az első, hanem egy vibrafonos, Dave Pike, ugyanabban az évben.

A dalt eredetileg egy Jerry Ross nevű producer rögzítette, de ez a verzió csak a Pike-féle Sunny után egy évvel jelent meg. Miután tehát a New York-i Bell Sound Studioban felvett, immáron Bobby Hebb által jegyzett Sunny 1966-ban megjelent óriási siker lett: 3. volt az r & b listán, de a pop és country listán is a második helyig jutott, és ennek köszönhetően Hebb többször is felléphetett az épp Amerikában turnézó Beatles előzenekaraként.

"Minden igyekezetemmel azon voltam, hogy boldogabb időkről írjak - meséli Hebb -, mert azidőtájt rossz napok jártak. Miután megírtam a Sunny-t úgy véltem, hogy ez a dal más megközelítése lesz annak, amiről Johnny Bragg énekelt a Just Walking In The Rain-ben."

A dal nagyon hamar "sztenderd" lett így rengeteg fel- és átdolgozás látott napvilágot a legkülönbözőbb előadóktól a legkülönbözőbb stílusban: James Brown, Jose Felicinao, Stevie Wonder, Ella Fitzgerald, Four Seansons, Four Tops, Marvin Gaye, Jamiroquai, Johnny Mathis, Les McCann, Chris Montez, Wilson Pickett, Del Shannon, Oscar Peterson, Dusty Springfield...

A legismertebb verzió azonban mégis a Boney M-féle lett, ez a zenekar 1976-os Take The Heat Off Me című albumán található (a képen a kislemez borítója látható.)
Az eredeti verzióban a zenekar vezető énekesnője Liz Mitchell énekelte, de egy másik tag, Maizie Williams 2006-ban saját verzióval állt elő. A diszkó korszak sikere a szerzőt is arra késztette, hogy előálljon dalának diszkó verziójával, de ez korántsem lett olyan sikeres, mint a Boney M verziója. Íme még néhány borító:

Boney M - Sunny Bobby Hebb - Sunny '76 Bobby Hebb - Sunny '76

Itt a dal szövege:

Sunny, yesterday my life was filled with rain
Sunny, you smiled at me and really eased the pain

Oh, the dark days are gone and the bright days are here
My sunny one shines so sincere
Oh sunny one so true, I love you

Sunny, thank you for the sunshine boquet
Sunny, thank you for the love you've brought my way
You gave to me your all and all
Now I feel ten feel tall
Oh sunny one so true, I love you

Sunny, thankyou for the truth you've let me see
Sunny, thankyou for the facts from A to Z
My life was torn like wind-blown sand
Then a rock was formed when we held hands
Sunny one so true, I love you

Sunny, thank you for that smile upon your face
Sunny, thank you for that gleam that flows with grace
You're my spark of nature's fire
You're my sweet complete desire
Sunny one so true, I love you


Itt pedig néhány verzió a YouTube-ról:

Bobby Hebb (1966)

Boney M


Jamiroquai

James Brown

Marvin Gaye

 
Hozzászólások
RSS
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."