München Smooth Jazz Festival - az első nap FOTÓKKAL!

2009. szeptember 09. szerda, 08:56

Nagyon készültünk erre a napra, mert rengeteg munka előzte meg az eseményt, ezért talán érthető az izgalom. Persze, nem mi hoztuk össze a smooth jazz színe-javát, de azért jócskán benne voltunk. Urbán István kollégámmal ketten indultunk autóval, méghozzá hajnalban, hogy mire a játékunk nyertesei megérkeznek, minden rendben legyen. Sajnos vígasztalanul esett az eső, és kifejezetten hideg volt, de a lényeg, hogy reggel 9-kor már München utcáit róttuk, ugyanis elszámoltuk magunkat.

Azért is indultunk el korábban, hogy hagyományos lemezbeszerző helyünkön, a Schwanthaler strasse-i Saturnban kényelmesen körül tudjunk nézni. Igen ám, de ők csak 10-kor nyitnak, így valóban nem maradt más, mint a barangolás. Tízre persze visszamentünk, és szomorúan tapasztaltuk, hogy a tavalyihopz képest megint egy kicsit összement a CD szekció, a DVD-k tovább terjeszkednek. Átnéztük a kínálatot, belehallgattunk sok lemezbe, de egyik sem fogott meg igazán, így végül egy óra múltán úgy döntöttünk, irány a szálloda, becsekkolunk.
Ez meg is történt rendben, sőt érdeklődásünkre elmondták, hogy a többiek foglalása is rendben van, így mi nyugodtan mentünk ki a Kesselhaus-ba, hogy megkeressük Christiant, és felmérjük a terepet.
Az igazság az, hogy kétszer is "bebuktuk", először a BMW telephelyéről hittük azt, hogy az a Kesselhaus, majd a mellette lévő hatalmas kereskedelmi központot véltük a helyszínnek. Mentségünkre szolgáljon, hogy a Kesselhaus-t csak a házszám alapján találtuk meg, egyébként akár órákig is tekereghettünk volna... Végül, teljesen véletlenül láttuk meg Christiant, aki benavigált... Amikor beértünk épp Michael Lington próbált, a lépcsőn pedig Steve Oliver reszelgette a körmét - ő ugyanis nem pengetővel gitározik, hanem ujjal.
Felmértük a terepet, kiragasztottuk a plakátjainkat - úgy látszik ez csak mifelénk ilyen fontos, ott másikat nem is láttunk - és mindjárt el is érkezett az első rádiós bejelentkezés ideje. No, akkor álljon itt egy kis technikai kitérő, némi kulisszatitokkal fűszerezve. A Happy Hours című műsorunkban én foglaltam össze néhány szóban az addigiakat, majd átadtam a telefont a rendkívül készséges Steve Olivernek, aki - mint azt a hallgatók Budapesten hallhatták is - saját magát konferálta fel élő adásban. Ezt lehetett hallani, de kicsit másként történt.
Az adásba kerülés előtt pár perccel Schmidt Andi kolléganőm rögzítette az én bejelentkezésemet, majd bontottuk a vonalat. A következő pár percben vázoltam a helyzetet Steve-nek, majd a stúdióba telefonáltunk. Ekkor azt mondtam a gitárosnak: "Amikor odaadom a telefont, csak köszöntsd a hallgatókat, és konferáld fel a dalodat, odaát mindent rögzítenek." És lőn! Smici felvette ezt is, összerakta az én előző konfommal, és ez a kettő együtt ment le. Kegyes csalás volt, nem?
De térjünk vissza a fesztiválhoz. Pontosabban oda, hogy a próba után visszamentünk a szállodába, ahol véletlenül pont Dave Koz-ba botlottunk. Azonmód leszólítottam, és interjút kértem tőle, amire boldogan mondott igent. Mi pedig készüétünk kamerával, diktafonnal, úgyhogy remek beszélgetést folytattunk Dave-vel, aki a végén még magyarul is megtanult egy kicsit...

A Dave interjú után már csak annyi időnk maradt, hogy átöltözzünk, és menjünk a Kesselhaus-ba. Pontosan érkeztünk, de talán korán is, mert Steve Oliver koncertje a meghirdetett fél 8 helyett majd 40 perces késéssel kezdődött. A gitárjával szintetizátorozni is képes művész megadta az alaphangot, bár a pénteki nap - a közönség számát tekintve - elég karcsúnak tűnt...
A második fellépő a dán száermazású Michael Lington volt, aki Steve-nél már ismertebb előadó, a You And I című legutóbbi dala például dobogós votl a Billboard smooth jazz listán. Michael koncertje - talán a szaxofon miatt is - kicsit hangulatosabbnak tűnt (bár egy részéről sajnos lemaradtunk, ugyanis közben sikerült mikrofon végre kapni Steve Olivert). A két zenésznek egyébként volt közös dala is, erről már feltöltöttem egy videót.

Fellépéseik után a művészek szívesen álltak a rajongók, nézők rendelkezésére, lehetett fotózni, beszélgetni - ugyanolyan csalládias volt a hangulat, mint tavaly Bregenz-ben.

A harmadik fellépő a német Club Des Belugas volt, élén a hihetetlen energiával rendelkező Brenda Boykinnal. A művésznővel tavaly készítettem interjút, ezért nagyjából tudtam mire számíthatok, de mégis kicsit csalódnom kellett: nem hozták azt, amit lemezeik kapcsán vártunk volna tőlük. A korrektség kedvéért itt is el kell mondanom, hogy a koncert közben mi jöttünk-mentünk, fotóztunk stb...

Alább az első este - illetve a délutáni próbán - készült képek. Az elsőn egyik nyertesünk, a Miskolcon (!) is minket hallgató Petra áll Steve Oliver mellett, a másodikon egy újabb szerencsés nyertes páros, míg a harmadik kép készült a dálutáni próbán - igaz, nem sikerült túl jól...
A többi képen a művészek, illetve a Kesselhaus belsője, ahol - remélem - jól látszik a 90.9 Jazzy molinója.

(folyt. köv.)

Facebook-ra vele!