Montreux Jazz Fesztivál - Crusaders, Nils Landgren, Mick Hucknall...
Olvasóink értékelése: / 4
ElégtelenKitűnő 
2008. július 16. szerda, 10:27
Quincy Jones és vendégei tegnap magasra tették a lécet, úgyhogy nagyon kiváncsian vártuk a Crusaders - Nils Landgren párosítás "eredményét". Mielőtt azonban erről mesélnék, egy tegnap délutáni program: a Montreux Jazz Festival Workshop-jában az Montreux In The House Band adott ingyenes... koncertet, koncert félét... A zenekar tagjai (Greg Phillinganes, Paul Jackson Jr., Nathan East, David Delhomme, Paulinho Da Costa és John Robinson) beszélgettek a nézőkkel, bele-belekezdtek egy nótába, leálltak, magyaráztak, stb. Csak azért nem írok erről bővebben, mert remek felvételeket készítettem, és azok minden szónál többet mondanak majd - ha otthonról feltöltöm őket... Folytassuk inkább az esti eseményekkel...
A koncert jó 20 perces késéssel kezdődött, igaz a teremben ekkor még csak szolíd félház volt (mi lesz szegényekkel Budapesten...). A koncert előtt az American Jazz Foundation nevében Quincy Jones adott át egy díjat Claude Nobs-nak, majd maga Quincy is kapott egyet a szervezet jelenlévő képviselőjétől. Eközben azért szállingóztak az emberek, és a terem kezdett "jól kinézni".
Joe SampleSzínpadra lépett Joe Sample, Wilton Felder (szaxofon), Nick Sample (Joe fia, bassz), Nils Landgren (pozan) és Forrest Robinson dobos. A koncertet olyan unalmas, kifejezetten háttérzenének tűnő darabokkal kezdték, hogy kimentünk fröccsöt inni, és a kivetítőn követtük az eseményeket. Ez így ment nagyjából 30 percig, és ekkor csatlakoztak a Funk Unit tagjai: Ray Parker Jr. gitár, Magnum Coltrane Price basszgitár, Wolfgang Haffner dob, és Magnus Lindgren szaxofon/fuvola - az ő játékát külön ki kell emelni, mert könnyedén játszott, és ezerszer jobban, mint Wilton Felder.
A Crusaders tagjai hamarosan távoztak, Nils Landgren pedig kiállt a színpad elejére, és azt mondta: "Now we're gonna have a House Party!". Na erre mi is bementünk a terembe, mert innen kerekedett igazi buli. Mindenki tudta, hogy a Fred Wesley dal jön, és valóban: káprázatos funk, olyan, amelyet joggal várhatunk el egy Funk Unit-tól. Nils Landgren ráadásul mindent kihozott a dalból amit lehetett, mert szólója közben lejött a színpadról és a széksorok között játszva körbement - sejthetitek a reakciót...
Jött még a For Those Who Like To Party, melyben Ray Parker Jr. gitárszólója volt remek - talán itt lenne az ideje, hogy Magyarországon is tudatosuljon: Ray Parker Jr. ≠ Ghostbusters... Sőt, lényegesen több annál!
A Funk Unit koncert végén a Crusaders tagjai is visszajöttek, majd együtt énekelték el a Same Old Story, Same Old Song-ot. Sejteni lehetett, hogy lesz itt még valami, mert a dal közben a színpadra jött egy színesbőrű hölgy, bizonyos Randy Crawford. A dalt ő fejezte be, majd Joe Sample szinti játékára Wilton Felder játszott rá, és Randy elkezdte: "I Still Hang Around..." És jött a Street Life!!! Az vártuk, hogy a szórakoztatás jegyében egy húzós verziót adnak elő, de nem: megvolt a dalban minden, ami kellett, de a dobos kifejezetten a háttérbe húzódott, inkább a szinti, a basszus és Randy hangja dominált. A Street Life utáni ráadás pedig a ráadások ráadása lett, mert megjelent a színpadon Claude Nobs, aki szájharmonikázott, ráadásul kifejezetten jól! A remek kis koncert fél 11-kor ért véget, ekkor egy 20 perces szünet következett, hiszen Mick Hucknall Tribute To Bobby című előadása  még hátra volt! (Meg kell emlékeznünk eme koncert negatív oldaláról is: a hangmérnök annyira nem állt a helyzet magaslatán, hogy már-már azt hittem Frenreisz-ék hangosítanak: sípolás, gerjedés, és olyan szarvashiba, hogy pl. Ray Parker Jr. gitárszólójának elejét egyszerűen nem lehetett hallani, mert elfelejtették feltolni a potmétert.)Nils Landgren

A koncert és az átszerelés végén lekapcsolták a fényeket, és elindult egy videó. Amolyan "Hogy készült..." típusú anyag, ilyeneket tesznek a DVD-k extrái közé. Itt azonban szükség volt rá (és máshol is), mert Bobby 'Blue' Bland neve kevéssé ismert, csak a legelvetemültebb blues rajongók ismerik. A videón Mick Hucknall mesél arról, hogy hogyan állt össze a projekt, megszólalt még B.B. King és maga Bobby Bland is , akit egyébként a "Lion Of The Blues" névvel illetnek. Megkapjuk hát az alapfokú Bobby Bland-et, majd jön a videó utolsó része: ez a stúdióban készült, Mick egyedül énekel, és a végén azt mondja: "I'm ready."
Ekkor pedig a teremben felkapcsolják a fényeket, és a zenekar mindenféle beállás nélkül elkezd játszani! Semmi gerjedés, semmi sípolás, pont úgy, ahogy kell! A zenekar tagjai: Mick Hucknall ének, Ian Kirkham billentyű, Kenji Suzuki gitár (zseniális!!!), Dave Clayton billentyű, Pete Lewinson dob, Steve Lewinson bassz és Kevin Robinson trombita.
Ez a koncert egészen más volt. A fiúk 15+2 dalt játszottak, és szerintem egyik nóta sem volt hosszabb 4 percnél. A program ilyen értelemben pörgött, bár a műsor közepén három lassú dal is volt egymás után. Mielőtt elkezdtünk volna aggódni, Mick-ék elkezdtek gyorsítani, és a ráadás a Farther Up The Road (a Jazzy-n már hallható egy ideje...) már tapsviharban szólt. Itt is volt ráadás ráadása, méghozzá James Brown Cold Sweat-je, hibátlanul.
Mick HucknallA koncert további érdekessége, hogy a billentyűs két eredeti hangszeren, egy igazi Fender Rhodes-on, és egy Bobby Bland zenekarából származó őskori darabon is játszott, mondanom sem kell, hogy hallani lehetett, hogy a hang mögött komoly hardver áll... Éjjel 1-re sikerült visszaérnünk a szállásra.

Először Quincy, aztán a Crusaders, a Nils Landgren Funk Unit és Mick Hucknall... vajon mi vár ránk ma este a Lenny Kravitz koncerten???

Hozzászólások
RSS
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."