Montreux Jazz Fesztivál - megérkeztünk...
Olvasóink értékelése: / 2
ElégtelenKitűnő 
2008. július 14. hétfő, 00:32
Elindultunk hát Montreux-be vasárnap délután, mert hiszen hétfőn este Mr. Quincy Jones koncertjére vagyunk hivatalosak! Mivel autóval egyszer már megjártuk a Budapest - Montreux - Budapest útvonalat, és akkor még 12 évvel fiatalabbak voltunk úgy döntöttünk, hogy ezúttal a repülő - repülő - vonat párosítást használjuk, elvégre ha nem muszáj, az ember ne vezessen 15 órát...
A Budapest - Zürich gép 14:45-kor indult Ferihegyről (ott még 38 fok volt), és másfél óra alatt érte el a svájci nagyvárost, ahol már csak huszat mutattak a hőmérők. Itt át kellett szálnunk a genfi járatra, úgyhogy az még plusz 30 perc volt (természetesen van közvetlen Bp. - Genf járat, de az pont kétszer annyiba kerül, mint ez a kis kerülő...) A genfi út valójában abból állt, hogy a gép felszállt, majd szinte azonnal ereszkedni is kezdett... Este 3/4 7-re értünk Genfbe, ahol még át kellett szállnunk a vonatra, mert onnan csak azzal lehet eljutni Montreux-be.
A svájci vonatoknál egyébként az ember csak akkor veszi észre, hogy a vonat megy, ha kinéz az ablakon, ugyanis a szerelvények szó szerint hangtalanul közlekednek. A vonaton mindent három nyelven mondanak be, a mi esetünkben például azt, hogy áramkimaradás miatt 20 percet késünk. Ezt legalább ötször mondták a hetven perces út ideje alatt, és ugyanennyiszer kértek elnézést, türelmet és megértést (aki mostanság utazott otthon vonaton, tapasztalt ilyesmit?)
A rövidnek tervezett út végül este 9-kor ért véget, ekkor szálltunk le Montreux-ben. Napot legutoljára a genfi gépen láttunk, de ott is csak 4600 méteres magasságban, lejjebb ugyanis elég komolyan esett az eső. Összeszámoltuk: a várakozásokkal, átszállásokkal együtt 8 és fél órát utaztunk.
Bejelentkeztünk a szállodába, lepakoltunk, és az eső dacára is elindultunk beleszagolni a montreux-i levegőbe. Mondanom sem kell, hogy az élet nem állt meg: ha kevesebben is, de az emberek nyüzsögtek a Kongresszusi Központ környékén, hiszen rengeteg sátor, kitelepülő, kifőzde, italmérés szegélyezi a parti sétányt, az ilyen közösségi helyek pedig vonzzák a látogatókat.
Elsétáltunk hát a központba, ahol este 10-kor is nagy volt a mozgás, sőt hirtelen még többen lettek: ekkor ért véget a Herbie Hancock - Chaka Khan közös koncert, így a Sztravinszkij teremből is kiözönlött a közönség.
Egyértelműen megállapítható, hogy Montreux ma már lényegesen több, mint egy jazz fesztivál: talán azok, akik 30-35 évvel ezelőtt jártak itt, jogosan mondhatják, hogy ez egy dzsembori. Ennyit láttunk első este, de biztosan vagyunk benne, hogy a kavalkádot magunk mögött hagyjuk, ha holnap este bemegyünk a Sztravinszkij terembe, és Mr. Quincy Jones felemeli a karmesteri pálcát...
Persze egy kép többet ér ezer szónál, úgyhogy íme:



Hozzászólások
RSS
Csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá!

3.26 Copyright (C) 2008 Compojoom.com / Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."