Már Zamárdiban... a nulladik nap.

Főmenü

Médialejátszó

Felhasználói menü

Szavazás

A Jazzkovácsban legyen...

	...több kortárs jazz.
	...több smooth jazz.
	...több soul-funk.
	Jó így, ahogy van.

Népszerű cikkek

Már Zamárdiban... a nulladik nap.

2008. július 11. péntek, 20:30

Csütörtök reggel 9-kor indultunk itthonról, mert nekem délben már jelenésem volt a T-Mobile Teraszon, úgyhogy nem akartam idegeskedni: Zamárdi nagyjából egy órányira van, ha komótosan vezetek és betartom a szabályokat. Elvégre én fellépni megyek, nem (csak) szórakozni...
És valóban: 10 óra után néhány perccel már elfoglalhattuk a szállást, ám mivel a lányok mindig problémásak, fél 12-re sikerült csak eljutni ahhoz a pavilonhoz, ahol átvehettem a belépőmet. A főbejáratnál már annyi ember állt, hogy alig lehetett őket kikerülni, a rádióban bemondták, hogy a rendezvényre minden jegy elkelt, szóval ment a hírverés rendesen, ám én láttam reménykedőket: volt aki a kezében tartott "jegyet vennék" táblával álldogált, volt aki ugyanezt a szöveget tette ki a kocsija szélvédőjére, és a sült galambra várva bent hűsölt...
Ja, azt majdnem elfelejtettem mondani, hogy reggel még eléggé felhős volt az ég, ám délre a felhők eltűntek, és kezdetét vette a kánikula. A kánikula igen, de a buli nem. Megkaptam a pass-t, és be is mentem (szegény többieknek még jócskán kellett várni...), ám odabent a szorgosan dolgozó munkásokon kívül még senki nem volt. Itt motoros csavarhúzó hangja, amott stílfűrész, és egyáltalán nem úgy nézett ki a pálya, mint amit hamarosan ellephetnek a szórakozni vágyók. Lecuccoltam a T-Mobile Terasz azon részén, ahol egy diszkóspult-szerű emelvény állt, és vártam. Gaynús volt, hogy sehol egy hangszóró, dehát még semmi nem volt készen. Egyszer csak telefon: a színpadmester keres. (A színpadmester fontos ember: ő ad egy igazolást arról, hogy ott voltál, felléptél, nem késtél, stb. Ezzel, és csakis ezzel a papírral fizetnek ki a kasszánál.) Szóval ugrottam, mert a mester azt mondta: nem lent fogok dolgozni, hanem fent a színpadon. Na, az mindjárt más!
Felpakoltam a színpadra, ahol már volt egy komplett pult: két bakelit, két CD és egy keverő. Ennek örültem is, meg nem is, ugyanis nem tudván hogy mire számíthatok, mindent vittem magammal: lejátszót, keverőt, laptopot; olyan voltam, mint a málhás ló. Nem baj, holnap már nem hozom ezt a sok cuccot.
A hangtechnikát a Jazzy Lounge CD-vel teszteltem le, szólt rendesen! Eközben összedugtam a laptopot is, mert CD-nem volt nálam minden, az igazán ütős dalok a winchesteren figyeltek.
Déltől 4-ig játszottam, (először csak a személyzetnek) többségében lounge-t, de volt ott jazzy house, és a kollégák kedvéért egy-két retró dallam is. A jazzy house-ból kiemelkedő Hanna Hais dalt, és az Alfred Azzetto-féle Colors Luca Cassani remixét mindenképpen meg kellett hallgatnom egy komoly cuccon, és mint alant a képeken láthatjátok, itt aztán volt hang: csak a kontroll kitette egy kisebb klub teljes hangosítását. Az említett két dal pedig szólt, ahogy a Nagy Könyvben meg van írva...
Az idő sajnos hamar eltelt, úgyhogy 4-kor pakoltam, és visszavittem mindent a szállásra. A többiek is jöttek, estig ott beszélgettünk, majd visszatértünk a Sound-ra megnézni, hogy mi újság van.
A kemping délben még teljesen üres volt, estére viszont annyi sátor nőtt ki a földből, hogy rá sem ismertem a helyre. Szó szerint egymás hegyén-hátán álltak, és ez még csak a nulladik nap! Vajon hogy fog beférni, aki majd kényelmesen megérkezik péntek délután?
Az este kóválygással telt. Mint a képeken is látszik, a T-Mobile Terasz megtelt bulizó emberekkel, egyébként itt voltak a legtöbben, bár mások is kitettek magukért: az MR2 Petőfi például hihetetlenül nagy placcot épített, viszont a "diszkógömb" formájából ki lehet következtetni, hogy ki volt a fő partner... Itt egyébként épp egy rap zenekar játszott amikor megérkeztem, úgyhogy tátott szájjal néztem, ahogy a pocakos MC megpróbálta amerikai módra hergelni a közönséget. Ez abban merült ki, hogy ordibált a mikrofonba, káromkodott és közben meglökte a lemezjátszót. Ekkor arrébb küldték, ám közben is szereltek valamit: épp a keverőt emelték meg, amikor a zene elhallgatott, és a közönség spontán füttykoncertje töltötte be a teret. Szerintem a Petőfi meg akarta mutatni, de túllőtt a célon: megalomán színpad szánalmas produkciókkal. (Hajnaltájt újra jártam arra, akkor már drum n bass szólt azoknak, akiknek amúgyis minden mindegy volt. Az én pénzemből...)
A Rádió 1 nem erőltette meg magát: sátrukat telerakták plazma tévékkel, melyen a logót vetítették, az éppen szolgáltatot teljesítő kolléga pedig óbégatott, és népszerű tánczenéket játszott. Volt azonban valami, ami nálam toronymagasan vitte a pálmát: A Kajálda. Igen, így nagybetűvel! Mondjuk sokféle kajálda volt, de a tradicionális magyaros volt számomra az igazi. Az alant látható képek éjjel 1 óra tájban készülhettek, mégis volt mindenből friss, gusztusos, hízlaló.

Mint a logóból látszik, a rendezvény legnagyobb támogatója a Heineken volt, és ki is tettek magukért: a területen több helyen is igényesen kialakított sörsátrak várták a folyékony kenyér szerelmeseit. Említést érdemel még a Playboy sátor, ahol napbarnított urak és hölgyek mutogatták magukat, amúgy az egész fehérben pompázott, és a megvilágítással jól mutatott éjszaka is. Valaki elviselhetetlen minimal house-t játszott.
Az este vége felé már mindenkinek fájt a lába, úgyhogy hazacsoszogtunk, de én még elalvás előtt azért hallgattam egy kicsit az átszűrődő basszust. Még reggel 6-kor is...

(folyt. köv.)